A küldetésünk

A Nola & Co darabjait azoknak a családoknak álmodtuk meg, akik szeretnék kézzelfoghatóvá tenni a gyermekkor legfontosabb pillanatait – a legelső napok csodájától egészen a varázslatos, közös kalandokig.

  • •A várandósoknak és szülőknek, hogy az első ölelés emléke ne halványuljon.
  • •A nagytesóknak és a bővülő családoknak, hogy a kistestvér érkezésekor az ő új, fontos szerepük is méltó, kiemelt figyelmet kapjon.
  • •Az örökbefogadóknak, akik számára az első találkozás váratott magára.
  • •A korababák szüleinek, hogy büszkén emlékezzenek vissza az útra, amit bejártak.

Ezen kívül szeretnénk segíteni az angyalbaba-szülőknek, hogy szeretetben őrizhessék meg azt az emléket, ami örökre a szívükbe égett.